DK Európa Expressz

Az adminoknak az a feladatuk - többek között -, hogy ez az oldal... méltó legyen a DK stílusához, Mindenkit kérünk, hogy kerülje a politikai ellenfelek emberi minőségben - méltóságban - történő sértegetését, továbbá minden olyan utalást, amely, a jobbos, szélsőjobbos portálok gusztustalan nyelvezetének mintájára származás, vallás, nemi identitás alapján minősít és nem az emberi cselekedetek szerint.
A férgezést, a patkányozást tartalmazó kommenteket, topikokat figyelmeztetés nélkül törölni fogjuk, mint például az orsósozást.

Azokat pedig, akik visszatérően nem tudnak megfelelni ezeknek az igazán nem nehezen teljesíthető etikai kívánalmaknak, EGY! figyelmeztetés után kénytelenek leszünk kizárni innen.
A szabályok közé tartozik egymás véleményének, személyiségi jogainak a tiszteletben tartása és a KULTURÁLT, SZALONKÉPES vélemény nyilvánítás.

Az adminok elsősorban a DK, mint párt és mint Közösség érdekeit tartják szem előtt.
Az adminok feladata legjobb tudásuk szerint meggátolni, megakadályozni minden olyan csoporton belüli tevékenységet, amely rosszindulatú, etikátlan a DK-val szemben, a DK-s közösséget bomlasztja.
A DK- egyes tagjai ellen irányuló,lejárató kommentek szintén nem elfogadottak!

Más oldalak reklámozása, nem megengedett. A gyere kedveld, adminok ne töröljék egy a célunk kérésre sem maradhat! Azonnal levesszük! Sorozatos visszatérő felkérés esetén fájó szívvel megválunk az önreklámozó tagunktól.
Tagjaink naponta maximum három posztot tehetnek az oldalra. Ismételt, már korábban más által publikált tartalom esetén a legrégebbit fenn hagyjuk, többi poszt törlésre kerül tekintet nélkül az új megosztó személyére.

A megértést és a fentiek betartását köszönjük!